BÁRON GYÖRGY A modell Film Nincs becsvágyóbb vállalkozás, mint a zsenialitás titkát fürkészni. Mintha a Teremtés függönye mögé próbálnánk bepillantani - illetéktelen, kíváncsi cselédként meglesve az Urat, amint éppen munkálkodik. Értheto e vágy - ám az eredmény a legtöbbször kínos fiaskó. Remekmu a remekmurol - nem föloldhatatlan paradoxon ez? Pihego, lila giccsek születtek foként e tárgyban - regényes muvészéletrajzok, álomgyári Van Gogh- és Rembrandt-sztorik (elobbiben a betonállú Kirk Douglas domborít, utóbbiban, amely a Kordák produkciója, Charles Laughton buffóalakítása próbálja menteni a menthetot). Az európai kollégák közelebb jutottak ugyan a megoldáshoz, ám sikerültnek mindössze egyetlen ilyen mozgókép mondható: Tarkovszkij Rubljovja. A Rubljov alkotója bölcsen megkíméli nézojét attól, ami a jobb-rosszabb életrajzi filmeket oly elviselhetetlenekké teszi: a MuVÉSZ látványától, amint a vásznához lép, égo tekintettel megragadja az ecsetet, belecsap a festékbe és vadul fösteni kezd, az ihlet isteni pillanatában. A romantika muvészimágója szelídül ájtatos giccsé ezekben a regényes históriákban, amelyek két dolgot közölnek a nézovel-olvasóval: 1. a zseniális muvész éppen olyan ember, mint bárki más, például a szomszéd fuszeres, o is szeret enni-inni, gusztálja a szép noket, pöröl a feleségével, és a legszívesebben a festékestálba fojtaná a kiállhatatlan anyósát, 2. a zseniális muvész látszatra hasonlít ugyan a szomszéd fuszereshez, ám o egészen más, neki titka van, kiszámíthatatlanul, szeszélyesen viselkedik, excentrikus és/vagy extravagáns, amit a szomszéd fuszeresnek soha nem bocsátanánk meg, csak neki, a lánglelkunek, mert o kiválasztott, istenáldotta tehetség, s mi ájtatosan tiszteljük a muvészetet, óh igen... Tracy Chevalier bestsellerének, a Leány gyöngy fülbevalóval-nak a története lényegében a fönti sémát követi. Érzelmes sztori az "Észak Mona Lisájának" mondott Vermeer-kép modelljérol, a titokzatos festo és szépséges ifjú múzsája közötti beteljesületlen szerelemrol. A könyvben felbukkan még értetlen, házsártos feleség, anyagias anyós, szeszélyes pártfogó - filléres gondok, köznapi perpatvarok keretezik a festo-zseni mindennapjait, amelyekbe megváltásként tör be az érzékeny bakfislány iránti vonzalma. Peter Webber rendezo, s ez dicséretére szolgál, a regényt csak váznak, kiindulópontnak használja: élve anyaga, a mozgókép eszközeivel, minuciózus pontossággal rekonstruálja a korabeli németalföldi életet - úgy, ahogyan az a flamand mesterek, mindenekelott Vermeer festményein megjelenik. Életrajzi filmmeséje leválik irodalmi forrásáról, akár dialógusok nélkül is végignézheto volna, sot, akkor még nagyobb gyönyört nyújtana, mert megszabadulnánk a banális szerelmi-családi históriától, s gondtalanul elmerülhetnénk az artisztikus képek érzéki élvezetében. Míves munka ez, olyasfajta gonddal és odafigyeléssel eloállítva, amilyet csak ritkán látni a mai mozikban. Régi, elfeledett szóval azt is mondhatnánk: kultúrfilm, amelyet úgy nézhetünk-lapozgathatunk végig, olyan érdeklodo, kíváncsi örömmel, akár egy képzomuvészeti albumot. Webber pontosan és érzékenyen idézi fel a XVII. századi Delft életét, a piac nyüzsgését, az utcák, a csatornák, a terecskék forgatagát, a kétszintes flamand házak belsejét, a hatalmas konyhákkal, tekintélyes étkezokkel, bensoséges nappalikkal és az azokat összeköto félhomályos folyosókkal, kanyargós lépcsokkel, az évszakonként váltakozó éles fényeket és telt, suru színeket, a durva szövésu ruhák esését és a pompás brokátok suhogását, a súlyos damasztabroszokat az ebédloasztalokon, rajtuk a delfti porcelántányérokkal, metszett kristálypoharakkal, tömör ezüst evoeszközökkel, a sötétítofüggönyökön keresztül beszivárgó sápadt és az ablakok katedrálüvegén át betöro kemény fényeket - egyszóval azt a korabeli aurát, amely a németalföldi mesterek képein megcsodálható. Webber odaadó huséggel rekonstruál: Vermeer titokzatos emeleti mutermét, ahová halandó nem léphetett be, az azonos címu kép alapján, az olyasfajta korabeli segédeszközöket pedig, mint a festéshez használt életnagyságú bábú, az egészalakos tükör, a camera obscura - a Vermeer-kutatások beható ismeretében. A XVII. századi flamand világnak ez az aprólékos felidézése többet elmond a delfti mester titkáról, mint Tracy Chevalier csacska szerelmi sztorija, amely a szép cselédlány iránti sóvárgásban véli fölfedezni a kép misztikumát. Utóbbi színtiszta kitaláció, elvégre Vermeer, több kiváló kortársával, így Rembrandttal ellentétben, rejtozködo karakter volt, akinek az életérol keveset tudunk. Nem sejthetjük, ki volt a gyöngyfülbevalós modell (Malraux szerint a festo egyik lánygyermeke), s nincs hiteles adatunk arról sem, valóban hárpia volt-e a felesége, intrikus az anyósa, és akkora dúvad-e a mecénás Van Ruijven, amilyennek e film mutatja. Az asszonyok filmje ez, hose-címszereploje nem a festo, hanem megálmodott-kitalált modellje. A három not - cselédlány, feleség, anyós - alakító három színészno (Scarlett Johansson, Essie Davis, Judy Parfitt) játéka lenyugözo, miként meggyozo minden mellékszereplono is, Griet anyjától a festo gonosz süldolányáig és a (Vermeer egyik képérol ismeros) duci cselédlányig. A címszereplo Scarlett Johanssonban a fiatal Liv Ullmannt véljük fölfedezni - nem annyira az arc hasonlósága, mint a talentum ereje miatt. Mintha o is minden érzékenységét az ajkára koncentrálná - pontosan úgy, ahogy Bergman kérte Ullmanntól elso közös filmjük, a Persona forgatásakor. A férfiakkal nincs ilyen szerencséje a rendezonek - ám ez a fátum illik a film tárgyához, elvégre Vermeer legemlékezetesebb alakjai asszonyok voltak. Colin Firth alakítása a festo szerepében sablonos és üres, mentségére szóljon, hogy Vermeert eljátszani e film legnehezebb színészi feladata; s rikítóan harsány eszközökkel él a mecénást domborító Tom Wilkinson is. A Leány gyöngy fülbevalóval a színésznok filmje, a látványtervezoé - s mindenekelott a flamand mesterek színeit és fényeit nagy gondossággal vászonra komponáló operatoré, az e munkájáért megérdemelten Oscarra jelölt Eduardo Serráé. Egyébiránt Vermeer-kép hosnojérol már készült értékes film: Claude Goretta Csipkeveronoje, Pascal Lainé regénye nyomán; rebbenékeny, csipkefinom mai történet, amelyben - akárcsak most Scarlett Johansson - a pályakezdo Isabelle Huppert tunt fel. Jó negyedszázada mutatták be, azóta Huppert világsztár lett, Goretta remeklését pedig mindenki elfelejtette. Most, hogy a gyöngyfülbevalós lány filmje ismét a rejtélyes delfti piktorra terelte a figyelmet, érdemes lenne elovenni és leporolni. (Leány gyöngy fülbevalóval. Angol-luxemburgi film. Rendezo: Peter Webber.)