A Lemprière-lexikon Lawrence Norfolk

"Millió csoda és élvezet forrása A Lemprière-lexikon. A mesélõkedv mestermûve" -- írja a Washington Post. "Az ember hosszú téli estékre vágyik, amikor a kandallóban pattog a tûz, és õ mellette ülve ezt a döbbenetes, sokszínû regényt olvassa" -- tetézi a The Times. A szerzõ "csodagyerek" -- tódítja a Süddeutsche Zeitung. "Az angol Umberto Eco" -- tesz rá egy lapáttal számos más kritikus. Még hosszan idézgethetném azokat az egekig magasztaló, vagy talán nem túlzás azt mondani: szédelgõen feldícsérõ kritikákat, amelyet Lawrence Norfolk fiatal angol regényíró elsõ regénye kapott. A Magyarországon is hasonló csinnadrattával reklámozott mû érthetõ módon keltette fel érdeklõdésemet, ám éveken át mégsem jutottam hozzá, hogy elolvassam. Pár hónapja azonban egy antikváriumban lecsaptam az idõközben elfogyott könyvre, s nagy kíváncsisággal fogtam neki az elolvasásának.

A történet meglehetõsen bonyolult. Vázlatosan: John Lemprière (aki a valóságban is létezett, ám élete elég eseménytelen volt) egy suta fiatalember, aki Jersey szigetén él és a mitológiai irodalmat bújja. Egy napon tanúja lesz, amint apját széttépik a szomszéd birtokos, Casterleigh kutyái. Casterleigh lányába, Juliette-be Lemprière egyébként szerelmes, pontosabban titokban kamaszos ábrándokat táplál iránta. A hagyatéki ügyeket intézni Lemprière Londonba utazik, s itt szerez tudomást arról a rejtélyes szerzõdésrõl, amely egy távoli õse és egy angol nemes között létrejött a Kelet-India Társaság kapcsán. Miközben megpróbálja felfejteni a szálakat, újdonsült londoni ismerõsei, akik valójában a Kelet-India Társaságot titokban irányító földalatti szervezet, a Kabbala megbízottai, orránál fogva vezetik, mitológiai történeteket rendeznek meg neki valóságként. Ennek révén kezdi el írni mitológiai lexikonját is. Eközben egy indiai uralkodó által megbízott bérgyilkos is járkál a városban és próbál a Kabbala nyomára jutni. Kiderül, hogy a Lemprière õse és a Kabbala többi tagja közötti ellenségeskedés arra a tömeges öngyilkosságra vezethetõ vissza, ami száz évvel korábban történt a franciaországi Rochelle kikötõjében. Londonban eközben lázongások törnek ki. Végül Lemprière a London alatt megbúvó barlangrendszerben rátalál a Kabbalára, s annak vezérére, aki nem más, mint saját õse, akinek persze már rég halottnak kéne lennie. Végül az egész barlangrendszer felrobban, de Lemprière megmenekül Juliette-tel együtt.

Hát ezt a kusza, sokszálú történetet kell olvasnunk több mint 700 oldalon keresztül. Nem sok ez egy kicsit? Talán nem lenne az, ha a regény valóban olyan olvasmányos lenne, mint amilyennek a kritikusok leírták. De nem az. Elõször is lépten-nyomon megszakítják az idegen (francia, latin, olasz, német, stb.) szavak és a legkülönfélébb mitológiai és történelmi utalások. Emiatt állandóan a könyv végén lévõ szójegyzékhez kell lapozgatnunk, de csak azért, hogy minden alkalommal megállapíthassuk: érdektelen az a szó, amit éppen megkerestünk. A mitológiai elemek persze fontos szerepet játszanak a regényben, hiszen a fõszereplõ mitológiával foglalkozik és éppen egy mitológiai lexikont ír, mégis úgy érzem, hogy ez csupán ürügy a szerzõ számára ahhoz, hogy telezsúfolhassa amúgy teljesen funkciótlan mitológiai utalásokkal a könyvet. A történelmi utalásokkal sem megyünk igazából semmire. A regény törzsét képezõ történet nem hiteles: a Kabbala a valóságban sohasem létezett, Rochelle-ben a valóságban nem történt tömeges öngyilkosság. Valószínûleg elég hiteles viszont a korabeli London és az ott élõ emberek ábrázolása, de még ennél is nagyobb gondot fordított a szerzõ arra, hogy az egészen apró, semmiféle jelentõséggel nem bíró részletek történelmileg teljesen hitelesek legyenek.

Az olvasást tehát eléggé megnehezíti a sokféle, többnyire felesleges utalás. De ez még nem minden. Norfolk stílusára jellemzõek az igen hosszú, bonyolult, többszörösen összetett körmondatok is. Ez önmagában még nem volna baj: kedvenc magyar íróm, Nádas Péter még Norfolknál is sokkal hosszabb és bonyolultabb körmondatokat tud írni. Mégis, míg Nádas mondataiba egyszerûen belezuhanunk, s a szöveg örvényként ránt magával minket, addig Norfolk mondataival inkább csak kínlódunk. El-elkezdjük újra meg újra: hogy is volt csak? ja igen... Persze lehet, hogy az angol eredeti sokkal gördülékenyebb, csak a magyar fordítás sikerült ilyen nehézkesre. (Nem hibáztatom a fordítót persze, mert ezt a könyvet iszonyúan nehéz lehetett lefordítani, és könnyen lehet, hogy a két nyelv eltérõ sajátosságai folytán egyszerûen lehetetlen az angol szöveget a gördülékenység megõrzésével magyarra fordítani.)

Vajon miért gondolják a kritikusok, hogy Norfolk könyve nagy mûvészi értéket testesít meg? Talán azért, mert vannak benne szépirodalmi igényességgel megírt részek. Szépek, költõiek egyes tájleírások, az idõjárás ábrázolása, egyes metaforák, egyes részek szerkesztésmódja, stb. De mit csináljak, nekem ezek az irodalmias részek nem állnak össze igazi, egységes irodalmi mûvé.

Miért nem áll össze a részekbõl az egész, miért nem kezd el "mûködni" A Lemprière-lexikon? Miért marad csak irodalmiaskodó, mûvészieskedõ részekbõl összefércelt, nehézkes és fölösleges utalásokkal túlterhelt, túlbonyolított, túlírt könyv? Megkockáztatom, hogy azért, mert a mûnek nincs mondanivalója. A szerzõnek nem volt koncepciója, nem volt üzenete az olvasók számára -- vagy ha volt, számomra sajnos nem derült ki, hogy mi az. Hát mit mond ez a könyv, azon kívül, hogy titkolózva elmesél egy igen bonyolult történelmi sztorit? Norfolk talán a történelem természetérõl akart mondani valamit? Lehet, de akkor ez valahol útközben elsikkadt.

Nem kétlem, hogy Lawrence Norfolk valóban tehetséges. Tud mindent, ami a regényírás mesterségéhez szükséges. Ha kell egy hatásos tájleírás, megírja. Egy jó jellemzés? Egy csavaros történet? Megírja. Szerelmi szál? Beleteszi. Furfangos mitológiai utalások, sznoboknak való történelmi hivatkozások? Nem probléma, azokat is beleteszi. A kritikusok pedig tapsikolnak.

Minden rendben van hát, csak a lényeg hiányzik. A mondanivaló, a szikra, a múzsa csókja, amitõl a mû mûködni kezd, amitõl valóban mûvészi értékké válik. Ami az olvasót megérinti, ami meglepi, ami rádöbbenti valamire. Ami magával ragadja, hogy bódult mohósággal száguldjon végig a regény lapjain, ahelyett, hogy kötelességszerûen, unottan rágja át magát rajta.

Ez még sajnos nincs meg.

Értékelés (1--10): 4

Szilágyi András (szia@enzim.hu)

Lawrence Norfolk: A Lemprière-lexikon
Európa Könyvkiadó, 1994
Fordította Gy. Horváth László
ISBN 963 07 5746 X
733 oldal, eredeti ára: 998 Ft